Elcsalták egy háromszéki gazdától a juhnyáját


-A A+

Csalással eltulajdonított juhnyájat kellett visszaszereznie a háromszéki rendőrségnek.

Nicoleta Marin szóvivő csütörtöki tájékoztatása szerint egy 69 éves egerpataki gazda szerdán riasztotta a a község rendőreit, hogy október végén az esztenáról eltűnt az  53 juhból álló nyája.

Az ügyben nyomozó rendőrök megállapították, hogy a juhokat egy helybéli gazda találta meg a gabonával bevetett földjén, és mivel nem tudta, kinek a tulajdona, hazahajtotta az állatokat, és az esetet jelentette a községi önkormányzatnál, ahogyan egyébként ilyen esetekben a törvény is rendelkezik.

Néhány nappal később jelentkezett nála egy ismeretlen férfi, aki azt állította, hogy a juhokat ő veszítette el. Az állítólagos tulajdonos a gabonaföldön bekövetkezett károkért és a néhány napnyi ellátásért 4 juhot hagyott a befogadó gazdánál,  és a többi állatot elhajtotta.

A rendőröknek sikerült azonosítaniuk a csalót egy 40 éves Brassó megyei férfi személyében, akitől visszaszerezték a 15 ezer lejt érő juhnyájat, és visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának. A férfi ellen csalás vádjával indítottak eljárást és előzetes letartóztatásba helyezték.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X