Imádkoztak az istentiszteleten fosztogató férfiért


-A A+

Maszkot és fegyvert viselő férfi rabolta ki a híveket egy vasárnapi evangélikus istentiszteleten Dublinban. A gyülekezet ott helyben megbocsátott neki, és nem sokkal a távozása után imádkozott is a férfiért.

A szemtanúk szerint az elkövető egy lefűrészelt csövű vadászpuskával fenyegette meg az Írország egyik legszegényebb kerületének számító észak-dublini Ballymunban (Baile Munna) tartott vasárnapi istentisztelet nagyjából negyven résztvevőjét, köztük gyerekeket is. A templom illetékesei szerint a rabló azzal fenyegetőzött, hogy lelövi azt, aki ellenáll, és arra utasított egy férfit, hogy gyűjtse össze mindenkitől az értékeit egy táskába, majd autót is kért a meneküléshez.

John Eniola lelkész szerint a gyülekezet imát mondott érte nem sokkal a távozását követően. „Imádkozunk érte, megbocsátunk neki, és szeretnék őt itt látni a templomban” – mondta a lelkész. A férfit keresi a rendőrség. A BBC szerint vélhetően kábítószerre kellett neki a pénz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X