Felárat számított a levegőért egy kínai étterem


-A A+

Hatósági figyelmeztetésben részesült egy kelet-kínai étterem tulajdonosa, mert felárat számított fel a tisztított levegőért, pedig a rendelésenként 1 jüant (60 bani) mindenkinek becsületesen fel is tüntette a számláján.

A Csiangszu tartományi Csangcsiakang fogyasztóvédelmi felügyelősége a dokumentált panaszok nyomán indított vizsgálatot, és hírek szerint végül jobb belátásra bírta a vendéglőst. A nyomozás végén arra a megállapításra jutottak, hogy a tisztított levegő extra díjáról előzetesen tájékoztatnia kellett volna a betérő kuncsaftokat.

A hivatal úgy érvelt, hogy a levegő „természetes erőforrás”, amelyet nem fizettethetnek ki senkivel akarata ellenére. Vagyis ha valaki nem kér a jó levegőből, nem kényszeríthető annak megvásárlására, viszont a levegővételtől sem tiltható el. Hozzátették, az étkezdének amúgy kötelessége jó körülményeket teremteni a vendégei számára.

A tulajdonos azzal védekezett, hogy ily módon kívánta a légtisztító berendezés, a szűrők és az üzemeltetés árát behozni. Végül azonban megígérte, hogy törli a pénztárgép programjából a szóban forgó tételt. Azt is mondta, nem tudta, hogy az árképzési szabályok nem teszik lehetővé az effajta szolgáltatás megfizettetését. A közösségi médiában véleményt alkotók nem ítélték el egyértelműen a nagy visszhangot kiváltó eset főszereplőjét, sőt, volt, aki kijelentette, szívesen fizetne a tiszta levegőért, csak ne lepjék meg a számlával. 

A jelek szerint a hivatalok és a közvélemény részéről is teljesen más elbírálás és megítélés alá esik az az „üzleti fogás”, amelynek lényege, hogy a kanadai Sziklás-hegységből származó, helyben palackozott friss levegőt kínálnak a tartósan szmogtól szenvedő tehetősebb kínaiaknak.

Elkapkodták a tiszta levegőt

Szerdai lapjelentések szerint egy tengerentúli start-up vállalkozás, a Vitality Air nevű, Edmontonban tavaly alapított cég alig két hónapja jelent meg először tetszetős palackjaival a kelet-ázsiai országban. A tiszta levegőre szomjazók 500 darabos első szállítmányukat négy óra alatt elkapkodták. A kezdeti sikeren felbuzdulva további négyezret indítottak útba az észak-amerikai hegylánc vidékéről származó levegővel. Ennek többsége is már elővételben elkelt.

A 7,7 literes palackokba a Banff Nemzeti Park levegője kerül és nagyjából száz jüant, körülbelül 600 lejt kérnek érte. Az ötletgazdák azt követően döntöttek a vállalatalapítás, illetve a kínai piac meghódításának kísérlete mellett, hogy egy internetes aukciós portálon sikerült először körülbelül 2 lejnek megfelelő összegért, majd második nekifutásra több mint 430 lejért értékesíteniük műanyag zacskóba „csomagolt” levegőt. A viccnek szánt ötlet nyomán hamar kiderült: más luxuscikkekhez hasonlóan Kínában e termék iránt is jelentős kereslet mutatkozik. India és a Közel-Kelet mellett itt adják el belőle a legtöbbet.








EZT OLVASTA MÁR?

X