Elsötétült egy olasz kisváros a román kábeltolvajok miatt


-A A+

Összesen hat kilométer hosszú rézkábelt, és 700 kilogramm réztekercset lopott el értékesítés céljából négy román állampolgárságú fiatal az olaszországi Pavia tartományban. Tettük miatt szünetelt az áramszolgáltatás a Cura Carpignano nevű kisvárosban – számolt be a gazetaromaneasca.com.

A négy fiatal közül kettőt letartóztattak, ketten szabadlábon védekezhetnek a lopás gyanú ellen, egyikük kiskorú. A tolvajokat az olasz rendőrök fogták el járőrözés közben, a kisváros melletti mezőn, ahol a magasfeszültségű vezeték áthaladt. Az Enel szolgáltató már korábban jelezte a hatóságoknak, hogy ismeretlenek veszélyeztetik a település áramellátását.

A fiatalok egy Ford Galaxyban szállították el az éj leple alatt a kábeleket. Az autóban a rendőrök megtalálták a vezetékek leszereléséhez szükséges szerszámokat is. Utólag a mezőn előkerült több réztekercs is. A tolvajoknak valószínűleg szándékukban állt visszatérni a zsákmányért, ami már nem fért be a gépkocsiba.








EZT OLVASTA MÁR?

X