Halála előtt fotózták le a queensi metróbaleset áldozatát


-A A+

Egy fotós megörökítette a New Yorkban található queensi metróállomáson, ahogy egy férfi kétségbeesetten menekülni próbál a feléje közelítő szerelvény elől. Az 58 éves Ki Sun Hant egy utasokkal kötözködő férfi lökte be a sínek közé.

metroKi Sun Han próbálta lecsillapítani az állomáson kolduló férfit, aki viselkedésével megrémítette az utasokat, de nem ért célt. A tanúk szerint részeg koldus üvöltözni kezdett vele, majd amikor bemondták az érkező szerelvényt, a sínekre lökte Hant, majd elfutott az állomásról.

A többi utas kiabált és integetett a metrószerelvény vezetőjének, de az már nem tudott megállni, a peron és a vágány közé szorította a menekülni próbáló Hant. Mivel a legtöbben körülbelül 30 méterre voltak tőle, nem tudtak neki segíteni kimászni, hiába futottak feléje.

Az esetet egy állomáson tartózkodó szabadúszó fotós is megörökítette. Umar Abbasi azt elmondta, nem az volt a célja, hogy lefényképezze Hant, azért fotózott, hogy a metró vezetőjét figyelmeztesse a vakujával.

A helyszínen egy orvostanhallgató megpróbálta az újraélesztést, de elmondása szerint, már sem reflexe, sem pulzusa nem volt Hannak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X