Rekordot döntött a HIV-re keresők száma Charlie Sheen bejelentése után


-A A+

Amikor Charlie Sheen amerikai színész tavaly novemberben bejelentette, hogy HIV-pozitív, minden eddigi amerikai rekordot megdöntött azoknak a száma, akik az interneten a HIV-re kerestek rá - írta a Los Angeles Times.

A Két pasi meg egy kicsi televíziós sorozat korábbi sztárja novemberben tárta a nyilvánosság elé HIV-fertőzöttségét, azt remélve, bejelentése arra késztet másokat, hogy védekezzenek az AIDS-et okozó vírus ellen.

A JAMA International Medicine orvosi szaklap legújabb számában megjelent tanulmány alapján sokan tettek így: a november 17-én 2,75 millióval több amerikai írta be a Google keresőjébe a HIV szót, mint ahányan Sheen bejelentése nélkül tettek volna így a kutatók becslése szerint.

A HIV-re keresők között mintegy 1,25 millióan gépelték be a kondomra, a HIV-fertőzés tüneteire és a vírust kimutató tesztekre vonatkozó szavakat is. A tanulmány készítői ezeket a kereséseket „elsődleges fontosságúnak” tekintik a közegészségügy számára.

A kutatók minden HIV-re vonatkozó Google-keresést megvizsgáltak, ami 2004. január 1. és 2015. november 24. között történt. Ebből következtettek arra, hogyan alakultak volna a keresések, ha november 17. egy átlagos kedd lett volna különleges bejelentések nélkül.

A San Diegó-i Egyetem közegészségügyi szakértője, John Ayers kiszámolta, hogy a HIV-keresések száma 417 százalékkal volt magasabb, mint általában. A Sheen bejelentését követő 24 órában a kondom szóra a szokásosnál 72 százalékkal többen kerestek rá, a HIV-tesztre 214 százalékkal, a HIV-tünetekre 540 százalékkal.

A kutatók úgy fogalmaztak, hogy a Sheen-interjút „az Egyesült Államok minden idők valaha mért legnagyobb számú HIV-vel kapcsolatos keresése” követte.

A tévéadás utáni hirtelen megnövekedett érdeklődést Charlie Sheen-hatásnak nevezték el a kutatók. Hozzátették, hogy a keresés csak a kezdet, újabb tanulmányoknak azt kell megvizsgálniuk, a netes keresés után megnőtt-e a tesztet kérők száma is.








EZT OLVASTA MÁR?

X