Háborognak az oroszok Ukrajna eurovíziós dala miatt


-A A+

Egy krími tatár származású énekesnőt küld a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválra Ukrajna, és természetesen az oroszok már most nagyon fel vannak háborodva. Bár a dalszöveg egy ponton sem utal Vlagyimir Putyinra vagy a Krím félsziget orosz elcsatolására, korábban például azt nyilatkozta az énekesnő, hogy az a célja a zeneszámmal, hogy az emberek meghallják a krímiek végső elkeseredését az ottani helyzet miatt.

Egy másik alkalommal arról beszélt, a nemzetközi közvélemény figyelmét felkeltve szeretné elérni, hogy a történelem ne ismételhesse meg önmagát - írja az Index. Azt is megemlítette, hogy krími tatárok elnyomás alatt élnek, és rendszeresen tűnnek el emberek nyomtalanul az orosz megszállás alatt levő területen.

Jamala 1944 című dala a saját ükanyjának a történetét meséli el, akit nácinak bélyegeztek a szovjetek, és több ezer krími tatárral Közép-Ázsiába deportálták. Az embertelen körülmények között rengetegen meghaltak; a túlélők és utódaik csak több mint negyven évvel később, 1989-ben térhettek haza a Krím félszigetre, ahol korábban a 240 ezres tatár krími populáció alkotta a lakosság nagy részét.

Az ukrán eurovíziós selejtező megnyerése után ellepték a közösségi médiát az olyan megállapítások, amik szerint az 1944 valójában 2016-ról szól, és a dalban szereplő Sztálin valójában Putyin. A dal annyira betalált, hogy Vagyim Dengin, a duma információs bizottságának egyik jogásza felszólította az Eurovíziós Dalfesztivál szervezőit, hogy zárják ki Jamalát a versenyből.

Az orosz jogász szerint ez csak egy újabb sértés Ukrajnától Oroszországnak, ami azért is felesleges, mert az ukránok nagy része olyan rosszul keres, hogy a villanyszámláit sem tudja fizetni, hogy a dalversenyt nézhesse a tévében. Hasonlóan vélekedett az orosz kulturális bizottság elnöke, Jelena Drapeko is, aki egyszerűen provokációnak nevezte az esetet.

Fontos kiemelni, hogy legutóbb egyszerűen kifütyülték az oroszokat az Eurovízión. A szabályzat amúgy alapvetően tiltja a nyílt politikai állásfoglalást a dalokban. Ezért zárták ki 2009-ben a grúz indulót is, aki Putyint ostorozta a zenéjében, miután az oroszok két korábbi területüket is elfoglalták.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X