Franciaországba próbáltak átcsempészni egy kiskorú román lányt


-A A+

Három férfit - két románt és egy franciát - gyanúsít a magyar rendőrség azzal, hogy egy román lányt illegálisan Franciaországba próbáltak meg eljuttatni. A rendőrök a magyar-román határ közelében, a Békés megyei Körösnagyharsány külterületén tartóztatták fel őket.

A Biharugrai Határrendészeti Kirendeltség rendőrjárőrei március 3-án 15 óra körüli időben Körösnagyharsány külterületén feltartóztattak egy fiatalkorú lányt és két férfit, akik a határ felől egy francia rendszámú autó felé gyalogoltak. Az autó vezetőjét is igazoltatták, majd a tinédzsert és a férfiakat is előállították a Biharugrai Határrendészeti Kirendeltségre – írja a police.hu.

A 16 éves lány, akinél nem voltak iratok, kihallgatásán elmondta, hogy abból a romániai gyermekvédelmi intézményből, ahol él, Franciaországba akart szökni és ebben testvére, valamint francia ismerőse segített volna neki.

A francia férfi autójával még román területen egy, az országhatár közelében lévő kistelepülésre vitte a testvérpárt, illetve a lány egyik ismerősét. Onnan a lányt a 22 éves ismerőse és testvére kísérték át a zöldhatáron Magyarországra. A 45 éves francia férfi, B. Phillippe közben az ártándi határátkelőhelyen érkezett Magyarországra és Körösnagyharsány külterületén várta őket.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya a 45 éves B. Phillippe, valamint a lányt a határon átkísérő román állampolgárok, a 22 éves R. Alin és a 20 éves B. Mihai ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vette és a francia férfi autóját lefoglalta.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X