Meghalt a tehenekért ivott rovarirtótól egy hindu fanatikus
Rovarirtót ivott nyolc hindu fanatikus Indiában, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a szent állatként tisztelt tehenek fokozottabb védelmére. Az egyik férfi belehalt a mérgezésbe.
A „gau bhakt” vagyis „tehénimádók” csütörtökön ittak mérget az India nyugati részén fekvő Gudzsarát állam Rádzskot városában az egyik kormányzati épület előtti gyűlésen.
A fanatikusok az ellen tiltakoznak, hogy Indiában annak ellenére is ölnek le teheneket, hogy több államban, köztük Gudzsarátban betiltották az állatok levágását, fogyasztását.
A „tehénimádók” szerint a hatóságoknak a „rashtra mata” (a nemzet anyja) különleges státuszt kellene biztosítaniuk az állatnak.
Manis Nakum, az ügy vizsgálatával megbízott rendőr úgy nyilatkozott, hogy a férfiak az adóhatóság épülete előtt kis mennyiséget ittak a gyapotföldeken használt rovarirtóból. Ezután kórházba vitték őket, az egyik férfi életét azonban már nem sikerült megmenteni. A rendőr szerint a tüntetők célja nem az volt, hogy öngyilkosságot kövessenek el.
További harminc demonstráló megpróbálta eltorlaszolni Rádzskot utcáit, őket a hatóságok őrizetbe vették.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni