Bevezetik a szeparált női vasúti kocsikat Németországban
Egy magánkézben lévő német vasúttársaság visszaállítja a női kocsikat Lipcse és Chemnitz között – írja a Nymag. Az internetes portál azt is megemlíti, hogy többek közt Japánban, Indiában és Brazíliában is léteznek hasonló intézkedések, ám nyugati városokban évtizedek óta nem fordult elő.
Bár kézenfekvőnek tűnnek az összefüggés, hogy a szilveszteri események váltották ki a vasúttársaság döntését, mikor bevándorló férfiak zaklatták a kölni vasútállomáson várakozó nőket. Ugyanakkor a Mitteldeutsche Regiobahn tagadta, hogy döntésüknek köze lenne a kölni zaklatásokhoz, csupán „biztonságosabb” és „kellemesebb” környezetet szeretnének biztosítani az utazni vágyó hölgyek és gyerekek számára azáltal, hogy férfiak nem léphetnek be a vagonokba.
A szeparált kocsik közvetlenül a mozdony után fognak következni és csak nők és gyerekek utazhatnak rajta. A kezdeményezés egyelőre csak kísérleti jellegű, de ha beválik, lehetséges, hogy a szeparációt más vonalakra is kiterjesztik.
A német feministák már bírálták az intézkedést, ami szerintük azáltal korlátozza a nők jogait, hogy nem választhatnak maguknak bárhol ülőhelyet.
- 34917 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34920 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34921 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34922 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni