Két kiló aranyat és negyedmillió eurót loptak el a zágrábi rendőrségről


-A A+

Miután ismeretlen tettesek betörtek hétfőre virradóra a zágrábi rendőrség egyik épületébe, és sajtóértesülések szerint elloptak onnan két kilogramm aranyat és 280 ezer eurót, lemondott tisztségéről Vlado Dominic országos rendőrfőkapitány és további két országos rendőrségi vezető - jelentette be Vlaho Orepic belügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján Zágrábban.

Hozzátette, hogy a zágrábi rendőr-főkapitányság vezetője is beadta lemondását, Zeljko Dolacot pedig, a rendőrség bűnügyi főosztályának vezetőjét, akinek irodájából eltűntek az értékek, felfüggesztették. Orepic kijelentette: "nem maradhat így a rendszer", és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben ilyen mulasztások ne forduljanak elő. A belügyminiszter további átszervezéseket jelentett be a rendőrségen belül.

A betörésről továbbra sem beszélt a tárcavezető. Mint mondta, a nyomozás folyamatban van, nem közölhet részleteket. 

Bűnügyi szakértők szerint a rablást belső segítséggel követték el: a betörőknek tudniuk kellett, hol és mit keressenek.

A média úgy értesült, hogy a rablók a külső tűzlépcsőn jutottak fel a második emeleti helyiségbe, ahol a széf volt. Az épület sem kamerával, sem riasztóval nincs felszerelve.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X