Négy ember halt meg egy argentinai zenei fesztiválon


-A A+

Négy ember meghalt és többen kritikus állapotban vannak, mert drogot fogyasztottak egy Buenos Aires-i zenei fesztiválon. A Time Warp fesztivált pénteken és szombaton tartották volna, de a szombati programokat eltörölték a tragédia miatt – idézte az Index a BBC-t.

Az áldozatok 21 és 25 év közöttiek voltak. A helyi biztonsági szolgálat szerint kábítószert fogyasztottak, de elvesztették a kontrollt. Alberto Crescenti a BBC szerint azt mondta, hogy csak a későbbi vizsgálatokból derül ki, hogy milyen drogot fogyasztottak. A Buenos Aires-i biztonsági szolgálatot azután hívták ki, miután világossá vált, hogy a helyszínen lévő privát mentők nem tudnak segíteni.

Az egyik fesztiválozó a helyi TN tévécsatornának azt mondta, hogy nem maradhattak bent a sátorban, mert nem kaptak levegőt. Túl meleg volt és túl sok ember volt bent.

A Time Warp fesztivált 1994-ben rendezték meg először Németországban. Buenos Aires idén a harmadik alkalommal adott otthont a rendezvénynek. A fesztivál második estéjét a történtek miatt azonban nem tartják meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X