Vádat emeltek a Csanádpalotánál halálos balesetet okozó román sofőr ellen


-A A+

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a román férfival szemben, aki még tavaly márciusban okozott halálos balesetet Nagylak és Csanádpalota között.

A vádirat szerint a vádlott 2015. március 21-én este 7 óra körüli időben közlekedett Nagylak irányából Csanádpalota felé mintegy 90-100 km/h óra sebességgel. Egy útkereszteződéséhez érve későn észlelte a jelzőtáblákat, így elsőbbségadás nélkül nekiütközött a neki jobbról, a védett úton közlekedő személygépkocsinak. Az utóbbi jármű sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen életét vesztette.

 A járási és nyomozó ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X