Tízezer eurós lopott személygépkocsit foglaltak le Borsnál


-A A+

A Bihar megyei, borsi határátkelőnél akart kimenni az országból a Neamţ megyei Vasile M. egy bulgár rendszámú kamionnal, melyben egy Mini Cooper márkájú autó szállított.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a szállított, több mint tízezer euró értékű autót Spanyolországban lopták el, és május 11-e óta körözték a spanyol hatóságok. A 43 éves, román állampolgárságú férfi azt vallotta, nem tudott arról, hogy az autó lopott, és megkérték rá, hogy autót szállítsa el Olaszországba. A férfi vallomásában akadt némi ellentmondást, ugyanis azt mondta, egy ismeretlen kérte a fuvarra, akiről azonban azt tudta, hogy szintén Neamţ megyei.

A Mini Coopert a határrendészek lefoglalták, a férfi ellen eljárást indítottak bűncselekmény eltitkolása miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X