Tanulmány: ma már egyre kevesebb a szex
A 90-es években születettek lényegesen kevesebbet szexelnek, mint a megelőző generációk tagjai ugyanennyi idős korukban.
Erre az eredményre jutottak egy amerikai tanulmány készítői, amihez egy kutatócsoport tagjai több mint 26 000 fiatal amerikait kérdeztek meg a nemi életükről, írja az aponet.de oldalra hivatkozva a Blikk.
A tanulmány eredményei szerint a mai 20-24 évesek 15 százalékának egyáltalán nem volt része szexben a 18. születésnapja óta. Az 1965 és 1980 között születettek esetében ez az érték viszont csak 6 százalék volt. Ugyanakkor: miközben 1991-ben az amerikai középiskolások 51 százalékának volt már szexuális kapcsolata, 2015-ben ez a szám már csak 41 százalék volt. Mindez a Center for Discease Control Egészségügyi szervezet közvélemény-kutatásából derül ki.
A kevés szex másik oka a pszichológusnő szerint az elővigyázatosság lehet. A média tele van szexuális erőszakról szóló hírekkel, amik óvatossá teszik a fiatal generáció tagjait. Szerepet játszhat még az is, hogy a pornó könnyen hozzáférhető, hogy nagyon sokan még a szüleiknél laknak, illetve általában későn szánják rá magukat a mostani ifjak a házasságra vagy élettársi kapcsolatra.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni