Nyolcvanegy év után először adtak el alkoholt egy amerikai kisvárosban


-A A+

Nyolcvanegy év után először adtak el alkoholt egy connecticuti kisvárosban, ahol két évvel ezelőtt legalizálták a szeszesital-árusítást.

Az egyszerű műanyagpohárban felszolgált sörből egy helyi önkéntes tűzoltó, Jim Lillis hörpintett először, majd továbbadta a kollégáinak és a történelmi eseményre összegyűlő helyieknek pénteken a városka közösségi vásárán.

A tehetős alvótelepülés 2014-ig az utolsó olyan város volt Connecticutban, ahol tilos volt az alkoholárusítás.

Az 1700 lakosú Bridgewater szavazói két évvel ezelőtt döntöttek arról, hogy az 1935-ben bevezetett szesztilalom után ismét lehessen helyben alkoholt árulni, miután befektetők ezzel a feltétellel ígérték új éttermek nyitását a településen, ebből azonban eddig semmi nem valósult meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X