Felgyújtotta magát a sepsiszentgyörgyi városháza előtt egy volt színésznő


-A A+

Lelocsolta ruháját benzinnel, majd felgyújtotta magát egy 47 éves nő hétfőn reggel a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtti járdán. A tűzoltókat és a mentősöket a járókelők riasztották.

A mellkasán, a hasán és a kezein első fokú égési sérüléseket szenvedett nőt először a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították, onnan pedig a brassói kórházba - számolt be Marius Tolvaj, a Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) szóvivője.

A Maszol érdeklődésére Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő elmondta: amikor a rendőrség a helyszínre érkezett, a sérültet már a rohammentők kórházba szállították. A rendőrség nyomozásba kezdett, hogy kiderítse, mi vette rá az asszonyt az öngyilkossági kísérletre.

Az áldozat Antal Árpád polgármestert is felkereste

Értesülésünk szerint a nő korábban a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu társulatnál színészként dolgozott 2010-ig, amikor egy családi tragédia következtében megzavarodott, ekkor fel is mondott állásából. Úgy tudjuk, a nő az elmúlt napokban több sepsiszentgyörgyi szerkesztőséget is felkeresett, és zaklatott lelkiállapotban adta elő, hogy ismét szeretne színészként dolgozni. Mivel senki nem adott erre lehetőséget, saját maga felgyújtásával fenyegetőzött.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád a sajtónak kifejtette: múlt héten őt is felkereste a nő, de mivel nem tartózkodott az irodájában, telefonon beszéltek egymással. „Kérte, hogy alkalmazzuk újra a sepsiszentgyörgyi színházhoz, de elmagyaráztam, hogy polgármesterként erre nincs lehetőségem. Azt tanácsoltam, vegyen részt a meghirdetett versenyvizsgákon. Emberként és polgármesterként is megérintett az eset” - nyilatkozta Antal Árpád.

A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház igazgatója, Anna Maria Popa elmondta: a színésznő 2010-ben felmondott, és ahogyan a polgármester is rámutatott, egyetlen lehetőség az újraalkalmazására az lett volna, ha jelentkezik a meghirdetett versenyvizsgákra, ám ezzel egyetlen alkalommal sem élt. „Sajnálom, hogy az elkeseredés ilyen szélsőséges gesztusokra tud késztetni egy embert” – mondta a színházigazgató. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X