Felháborodást keltett a rakétakilövő formájú orosz gyerekágy


-A A+

Éles bírálatok célpontjává vált egy, Buk-rakétakilövő formájú gyerekágyat is áruló szentpétervári gyerekbútor-forgalmazó azok után, hogy egy nemzetközi vizsgálat múlt héten megállapította, Oroszországból származó Buk-rakétával lőtték le 2014-ben az MH17-es járatszámú maláj utasszállító repülőgépet Kelet-Ukrajna felett - jelentette vasárnap a The Guardian.

A holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga ügyészekből álló nemzetközi vizsgálóbizottság szerdán ismertetett jelentésében megállapította, hogy az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt az Oroszországból származó rakétát, amely megsemmisítette a Malaysia Airlines 298 embert szállító repülőgépét. A katasztrófát senki sem élte túl. Moszkva elutasította a jelentést.

A Buk-kilövő formájú ágyat forgalmazó szentpétervári CaroBus igazgatója, Anton Koppel azonban nem lát semmi „abnormálisat” a termékben, amelyet „az anyaország jövőbeli védelmezőinek” szánnak. „Egyes gyerekek orvosok lesznek, mások bankárok, megint mások katonák” - tette hozzá. A Buk-ágy egy további meglepetése az, hogy ha felnyitják az ágyneműtartót, a keret úgy néz ki, mint egy rakétakilövésre kész állomás.

A CaroBus honlapján fellehető információkból nem világos, hogy a terméket mikor kezdték el forgalmazni, de a leírásban újdonságként szerepel a Buk-ágy.








EZT OLVASTA MÁR?

X