Megszólalt a nyíregyházi gyilkos életben maradt áldozata


-A A+

Felébredt a kómából, és nyilatkozott a sajtónak a nagyváradi orvos életben maradt áldozata. A nyíregyházi férfi cáfolja a gyilkos szinte minden állítását. Közlése szerint felesége és az orvos között semmiféle szerelmi kapcsolat nem volt.

Még hosszú rehabilitáció vár rá, de sokat javult az állapota a Nyíregyházán fejbe lőtt férfinak, akinek a feleségét augusztus utolsó napján gyilkolta meg ikergyermekeik szeme láttára egy nagyváradi román orvos. A Velvetnek nyilatkozó férfi állítja, felesége és Dan Stamatiu között semmiféle szerelmi kapcsolat nem volt, és a gyerekek nem ismerték a gyilkost. Mint mondja, a felesége orvoslátogató volt, lehet, hogy a rendelőben találkoztak, de ő és a gyerekek sem látták a férfi soha.

„Jól éltünk, a feleségem soha nem akart elválni tőlem” – mondta a férfi. A Sátoraljaújhelyen dolgozó Dan Stamatiu viszont azt állította, azért gyilkolt, mert a nő két év után otthagyta őt arra hivatkozva, hogy nem megy hozzá egy román férfihoz.

„Mit keresel itt?”

A gyilkosság pillanatait felidézve a férfi elmondta: délután házuk bejárati ajtajánál állt, amikor hallotta, hogy a felesége azt kérdezi valakitől, „mit keresel itt?”, de a férfi nem válaszolt, csak lőtt. Kétszer egymás után. Még a kezét sem emelte fel, vaktában célzott. A nadrágjában volt a fegyver, csak félretolta az ingét, hogy meghúzza a ravaszt.

A mészárlást a házaspár 7 éves ikergyermekei is látták, a kislány megpróbált segíteni a szülőknek, a nő azonban a helyszínen meghalt. A kisfiú kirohant a házból, és segítséget hívott. Egy arra kerékpározó férfi látta meg a gyereket, és hívta ki a mentőket.








EZT OLVASTA MÁR?

X