Újabb Tarom-járattal voltak problémák, az utasok megijedtek


-A A+

Már majdnem elérte a felszállási sebességet a Tarom csütörtök este fél kilenckor Bukarestból Iaşi-ba induló járata, amikor a pilóta hirtelen lelassított, majd a gépet visszafordította a terminálhoz. Az utasok rémüldöztek.

Az eset néhány órával azután történt, hogy a Szatmárnémetibe tartó Tarom-járatnak műszaki problémák miatt vissza kellett fordulnia a a fővárosba. A Iaşi-ba induló gépnek az eddigi információk szerint a futóműve hibásodott meg.

A járat utasai között volt Mihaela Popa, a Nemzeti Liberális Párt szenátora, aki a news.ro-nak elmondta: a gépnek már nagy sebessége volt, a pilóta a felszállásra készülődhetett, amikor az egyik futómű remegni kezdett. „Szörnyű élmény volt. A pilóta lefékezett, majd visszafordultunk a terminálhoz” – mesélte a politikus.

Az utasokat letessékelték a gépről, majd átszálltak egy 21.40-kor induló másik járatra, és végül épségben eljutottak Iaşi-ba.








EZT OLVASTA MÁR?

X