Luxus atombunkerek épülnek dúsgazdagoknak


-A A+

Az oklahomai határhoz közel, Dallastól északra található Trident Lakes, ami egy meglehetősen drága, 300 millió dolláros közösség kifejezetten a világvégétől rettegőknek.

„Az eredeti terv egyfajta világvége forgatókönyvből indult ki. A magam részéről a projektet szeretném inkább egy hosszú távon, akár 200 éven át önfenntartható közösségként meghatározni. Nem csak arról van szó, hogy mindenkit bemenekítsünk a föld alá, inkább olyan helyet szeretnénk létrehozni, ami egyszerre gyönyörű és biztonságos” – mondta az építő Vintuary Holdings elnök-vezérigazgatója, James O’Connor.

A tervek szerint lesz 18 lyukú golfpálya, minden igényt kielégítő spa, lőtér, üzletek, éttermek, és még helikopterleszálló is. A körülbelül 280 hektáros területen lovasközpont, és 10 hektáros tavat is találhatunk majd, némi homokos parttal, hogy lehessen strandolni is. Az egész területet körbevevő 3,5 méter magas, őrtornyokkal óvott fal sem mellékes, ami nem kevesebb, mint 400 kis házat véd majd. Az épületek lakrésze 90 százalékban a föld alatt lesz, de azért a teraszok jórészt a tóra néznek majd.

Az első lakók akár már 2018-ban beköltözhetnek az átlagosan félmillió dollár körüli összegbe kerülő házakba, melyek egyébként jórészt energia és víz terén is önellátók lesznek, földalatti alagútrendszer köti össze őket és lesz légtisztító berendezés is – írja a Gazdagisztán.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X