Újabb mikrobuszos baleset: négy halott, három sebesült


-A A+

Négy ember meghalt, hárman megsebesültek kedd este, amikor mikrobusz ütközött egy kamionnal a DN2-es jelzésű úton. Néhány nap alatt ez a harmadik súlyos baleset, amelyben egy mikrobusz utasai az áldozatok.

A hírtelevíziók beszámolói szerint a szerencsétlenség Focşani és Adjud között történt, Rugineşti közelében. A Vrancea megyei rendőrség szóvivője, Bogdan Toader elmondta, a Bákó és Galac között közlekedő mikrobusz sofőrje az eddig információk szerint elaludhatott a kormánynál, a jármű lesodródott a sávjáról, és frontálisan ütközött egy szemből érkező nyerges vontatóval.

A mikrobuszban a gépkocsivezető és hét utas ült. Négy személy – beleértve a sofőrt – a helyszínen életét vesztette, hárman megsebesültek. A Vrancea Megyei Készelnléti Felügyelőség több egysége sietetett a helyszínre, a környező kórházakat riasztották. A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.

Mint ismert, szombaton hárman haltak meg, szintén a DN2-es jelzésű úton, amikor balesetezett egy mikrobusz. Vasárnap a DNA6 jelzésű úton vesztette életét egy mikrobusz három utasa.








EZT OLVASTA MÁR?

X