Kiugrott egy tömbházlakás hetedik emeletéről, de túlélte a zuhanást egy 16 éves nagybányai lány. Az eddigi információk szerint a tinédzser már rég tervezhette az öngyilkosságot, találtak nála ugyanis egy búcsúlevelet, amelyben próbálja megmagyarázni elkeseredett tettét.
Szabadlábon védekezhet az a romániai férfi, akit Magyarországon az ügyészség személyi szabadság megsértésével, valamint könnyű testi sértéssel vádol.
Három ember életét vesztette szerda reggel egy Brassó megyei vonatbalesetben. A szerencsétlenség Barcarozsnyó és Zernyest között, egy vasúti átjárón történt.
Újabb, sokadik gépkocsibaleset történt Marosszentyörgyön, a község főutcáját hosszan átszelő betonfal mellett – tájékoztatta a sajtót Sófalvi Szabolcs polgármester.
Az ébredő Erő közelgő bemutatója remek alkalom arra, hogy kiderüljön, ki a bolygó legelkötelezettebb Star Wars-rajongója. Egy amerikai mozihálózat maratoni vetítéssorozattal teszteli a jelentkezőket, akiknek némán, szunyókálás nélkül kell végigülniük a filmeket, utána viszont a legkitartóbbat busásan megjutalmazzák.
Bérlevágással, sőt kirúgással fenyegették felettesei azt a csíkszeredai börtönőrt, aki kedden főbe lőtte magát a szolgálati fegyverével – írja a büntetés-végrehajtási intézetből származó forrásokra hivatkozva a Vocea Transilvaniei.
Főbe lőtte magát kedd reggel a csíkszeredai börtön egyik őre. Az intézmény vezetőségének nem volt tudomása arról, hogy a 36 éves férfi különösebb pszichikai problémákkal küzdött volna.
Jó eséllyel telt ház előtt rendezik meg december 18-án Kolozsvár új multifunkcionális sportcsarnokában a a Jevgenyij Pjuscsenko Edvin Marton nevével fémjelzett Kings On Ice előadást, ugyanis a szervezők keddi tájékoztatása szerint már több mint 6 ezer jegy gazdára talált.
Aki szereti a kényelmet, annak jó választás a dél-koreai Archiworkshop nemrég megjelent sátor modellcsaládja, ami nagyszerűen ötvözi a luxust a természetközeliséggel.
Maszkot és fegyvert viselő férfi rabolta ki a híveket egy vasárnapi evangélikus istentiszteleten Dublinban. A gyülekezet ott helyben megbocsátott neki, és nem sokkal a távozása után imádkozott is a férfiért.
Hatalmas olajtartályra bukkantak a hatóságok a Lagzi Lajcsi művésznéven ismertté vált Galambos Lajos birtokán a földbe ásva - jelentette a Bors.
Bihar és Arad megyében is koboztak el külföldön körözött, lopott járműveket az elmúlt hétvégén – közölte hétfőn a határrendészet.
Fulladás következtében halt meg az a 91 éves asszony, akinek a holttestére az ágyában találtak rá, a nő portugáliai otthonában. A holttest deréktól lefelé teljesen meztelen volt, mellette egy szexjátékszer hevert.
Öngyilkosságot követett el egy tordai férfi, miután vasárnap este súlyos autóbalesetet okozott Kolozsváron. A Mediafax tudósítása szerint a rendőrség vizsgálja az ügyet.
Egy holland YouTube-csatorna, a Dit Is Normaal készített egy videót, amelyben a Biblia borítóját a Koránéra cserélték, és úgy idéztek belőle, mintha az iszlám szent könyvéből tennék. A reakciók beszédesek voltak.
Beszámíthatatlan az a kolozsvári nő, aki októberben kidobta csecsemőjét a tömbházablakon, így nem indulhat ellene bűnvádi eljárás – állapították meg az igazságügyi orvos szakértők.
Két nyergesvontató ütközött hétfő reggel a Râmnicu Vâlcea és Nagyszeben között a DN7-es jelzésű úton. Az egyik kamion feldőlt, és keresztbefordult az úttesten, emiatt szünetelt a forgalom az Olt völgyében.
Több mint százezer eurót fedeztek fel bécsi járókelők az Új-Duna csatornában. A rendőrség tanácstalan.
Drámai események zajlottak le a Frankfurt-Belgrád közötti Lufthansa-járaton vasárnap délután. Éppen az osztrák Alpok fölött jártak 11 ezer méter magasan, amikor egy jordániai utas be akart törni a pilótafülkébe.
Mintegy négymilliárd dollár értékű aranypénzt és drágakövet rejthet az az elsüllyedt spanyol vitorláshajó, amelynek maradványaira a minap bukkantak Kolumbia Karib-tengeri partjainál - adta hírül a helyi sajtó.