Nem technikai hibák okozták Mariah Carey botrányos szilveszteri fellépését


-A A+

Az amerikai énekesnő állításával ellentétben nem a technikai feltételek hiányosságai miatt fulladt botrányba Mariah Carey szilveszteri fellépése a New York-i Times Square-en – közölte a szervező Dick Clark Productions.

Carey csupán néhány dal erejéig lépett színpadra a szokásos évi New Year’s Rockin’ Eve elnevezésű rendezvényen, amelyet élőben közvetítettek a televízióban, ám végül alig énekelt valamit, annak ellenére, hogy a háttérben még az előre felvett számok is szóltak.

Az énekesnőt láthatóan felzaklatták a színpadon történtek, aminek hangot is adott egy későbbi Twitter-bejegyzésében. Carey szóvivője, Nicole Perna a technikai feltételeket hibáztatta a botrányba fulladt fellépésért és a Billboardnak nyilatkozva azt mondta, hogy a Dick Clark Productions szabotálta a popdíva előadását, aki – mint fogalmazott – nagyon komolyan készült a produkcióra.

Perna szerint az énekesnőnek nem működött a fülhallgatója, amit jeleztek is a szervezőcsapatnak, akik azt válaszolták, hogy az eszköz rendben lesz, amikor Carey a színpadra lép. A szóvivő szerint azonban miután szóltak, hogy a fülhallgató még mindig nem működik, a stáb ahelyett, hogy helyrehozta volna a problémát, inkább élő adásra kapcsolt.

Vasárnapi közleményében a Dick Clark Productions „abszurdnak” nevezte az énekesnő vádjait. Mint fogalmazott: „azt sugallni, hogy a Dick Clark Productions, amely olyan zenei műsorokat jegyez, mint az Amerikai Zenei Díjak, a Billboard-díjátadó, és az Academy of Country Music Awards (a countrydíjak átadója), bármikor is szándékosan veszélyeztetné egy művész sikerét, rágalmazó, felháborító és egész egyszerűen abszurd dolog”.

A cég ugyanakkor elismerte, hogy az élő televíziós közvetítéseknél „nagyon ritkán előfordulnak” technikai bakik. Egy előzetes vizsgálat azonban azt mutatta, hogy Carey fellépésekor ilyenről szó sem volt.

Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint az este összes többi fellépője, köztük Gloria Estefan is elpróbálta a fellépést a helyszínen és bár Carey is ott volt, az ő próbaideje alatt egy helyettes járta be a színpadot, ami nem bevett gyakorlat a rendezvény fellépőinél. A forrás szerint mindegyik monitor működött és nem találtak technikai hibát.








EZT OLVASTA MÁR?

X