Pásztorként dolgozott Homoródalmáson az őrizetbe vett gyilkos


-A A+

Pásztorként dolgozott az a két, nemzetközileg körözött férfi, akit néhány nappal a múlt év végi gyilkosság után, szerdán őrizetbe vettek Homoródalmáson. Az áldozat unokája látásból ismeri őket.

Helybéli gazdáknak pásztorkodott az a két csángóföldi férfi, akit őrizetbe vettek a rendőrök szerdán egy Homoródalmás melletti tanyán. Mint írtuk, szökésben voltak, nemzetközi körözés alatt álltak, egyiküket nemi erőszakért, a másikat gyilkosságért ítélték hosszú börtönévekre.

A község polgármestere, Tikosi László az uh.ro-nak elmondta, a két férfi nem állt kapcsolatban a helyi lakossággal. „Elborzasztó, hogy ezek az emberek ennyi évig éltek a közelükben, és a helyi rendőrség egyszer sem igazoltatta le őket, a megyei rendőrségnek kell megtennie” – mondta az elöljáró. Hozzátette, 45 személy bevonásával őrjáratot indítanak a faluban.

Könnyen elképzelhető, hogy a rendőrök a 72 éves Sós Erzsébet gyilkosait fogták el, annál is inkább, hogy egyiküket minősített emberölésért ítélték 12 év börtönre. Mint ismert, az egyedül élő asszonyt az unokája, Pap Szilárd találta meg vérben fagyva december 29-én a házában. Azóta nagy erőkkel zajlik a nyomozás a tettes vagy tettesek ellen, a községben nagyon sok a rendőr: a helybélieket kihallgatják, ujjlenyomatokat vesznek tőlük.

Pap Szilárd pénteken a Maszolnak elmondta: látásból maga is ismerte a két férfit. „De semmit nem tudok róluk. Csak most így utólag annyit, hogy hol voltak szolgák. Az a baj Homoródalmással, hogy annyi jött-ment ember megfordul itt, azt sem lehet tudni, kik azok” – magyarázta.

Az uh.ro megtalálta a rendőrség honlapján a két férfi adatait is: Benchea Ciprian és Gondos Adrian a nevük. Jelenleg a csíkszeredai rendőrség fogdájában őrzik őket. 








EZT OLVASTA MÁR?

X