Újabb ügyben indult bűnvádi eljárás Pui Béláék ellen


-A A+

Újabb bűnvádi eljárás indult idősebb és ifjabb Pui Béla ellen. A székelyudvarhelyi alvilág két ismert alakját rongálásra való felbujtással gyanúsítják.

A Hargita megyei rendőrség sajtóirodája csütörtökön számolt be arról, hogy sikerült felgöngyölíteni egy újabb, a két Pui nevéhez fűződő bűncselekményt. E szerint a jelenleg is letartóztatásban lévő két gyanúsított tavaly júliusban arra bujtott fel három férfit, hogy öntsön le savval két székelyudvarhelyi gépkocsit. A közlemény ezt nem részletezi, de alvilági leszámolás állhatott a felbujtás hátterében.

A székelyudvarhelyi rendőrség bűnüldöző részlegét 2016. július 8-án értesítette arról két helyi polgár, hogy ismeretlen személyek valamilyen maró anyaggal megrongálták a gépkocsijukat. A nyomozóhatóságnak fél évig tartó vizsgálódás után sikerült leszűkítenie a gyanúsítottak körét.

Szerdán házkutatást tartottak két szászrégeni férfinél, a 31 éves G. A.-nál és a 38 éves F. C. O.-nál, és bizonyítékokat találtak arra, hogy egy szintén szászrégeni társukkal, a 33 éves M. O. D.-vel tavaly július 7-én késő este savval öntöttek le két székelyudvarhelyi gépkocsit. Bizonyítékok vannak arra is, hogy a három férfi id. és ifj. Pui Béla felbujtására követte el a bűncselekményt.

G. A. és F. C. O. ellen rongálásban való bűnrészesség, M. O. D. ellen rongálás gyanújával indult bűnvádi eljárás, mindhárman szabadlábon védekezhetnek. Megbízóikat, a két Pui Bélát rongálásra való felbujtással gyanúsítják.

Ismert, hogy a székelyudvarhelyi alvilág két ismert alakja jelenleg is előzetes letartóztatásban van, mert tavaly fényes nappal késvillantással kísérve megfenyegettek egy vállalkozót a városközpontban.








EZT OLVASTA MÁR?

X