Másfél óra alatt három baleset történt a sűrű köd miatt Arad megyében


-A A+

A sűrű köd miatt péntek délelőtt három közúti baleset történt az Arad megyei Pécska közelében, közölte a megyei rendőrség szóvivője, Claudia Iuga.

A szóvivő elmondta, az első baleset az Arad-Nagylak autópályán történt, egy teherautó és egy mikrobusz ütközött. A sűrű köd miatt a letérni készülő kamion későn és hirtelen fékezett, a háta mögött közlekedő, magyar rendszámú mikrobusz sofőrje pedig szintén a rossz látási viszonyok miatt későn vette észre. A balesetben a mikrobusz vezetőjének felesége több helyen lábtörést szenvedett. Az aradi sürgősségi kórházba szállították.

Körülbelül egy órával később az Aradot Nagylakkal összekötő DN7-es jelzésű úton egy Skodát vezető fiatalember úgy kezdett előzésbe, hogy - szintén a köd miatt - nem vette észre a szembejövő sávon szabályosan közlekedő teherautót, és frontálisan ütköztek vele. A forgalom az említett útszakasz mindkét sávján leállt.

Néhány perc elteltével újabb baleset történt a DN7-es jelzésű úton: az előbbi baleset miatt veszteglő sort túl későn vette észre egy személygépkocsi sofőrje, a kormányt elkapva áthajtott a szembejövő sávra, és frontálisan ütközött egy farönköket szállító teherautóval.

A balesetek miatt több mint egy órán keresztült megbénult a közúti forgalom a DN7-es jelzésű úton, Pécska és Nagylak között - tette hozzá Claudia Iuga.








EZT OLVASTA MÁR?

X