Romániai báránytolvajokat fogtak el a kecskeméti rendőrök


-A A+

Huszonhét bárányt loptak el egy jakabszállási tanyáról, több mint félmillió forint értékben. A tolvajokat és az orgazdát is elfogták - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Varga Tamás elmondta: a bárányokat keddre virradóra lopták el a tanyáról. A rendőrök aznap őrizetbe vettek két román állampolgárt egy kecskeméti tanyán, és hetet megtaláltak náluk az ellopott bárányok közül. Kiderült, hogy a tolvajoknak volt egy harmadik társuk is, egy szintén román állampolgár. A bárányok közül húszat eladtak egy nagykőrösi férfinak, aki tudta, hogy lopott állatokról van szó.

A rendőrség szerdán elfogta a másik két férfit is, a bárányokat pedig visszaadta tulajdonosuknak. A nyomozók a három román férfit lopás, a nagykőrösit orgazdaság gyanúja miatt hallgatták ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X