Egy szekeres okozott szokatlanul durva balesetet Csíkszentdomokoson


-A A+

FRISSÍTVE: Súlyos baleset történt vasárnap este Csíkszentdomokos Marosfő felőli kijáratánál. Egy terepjáró személygépkocsi – hat utassal –, egy lovas szekér és egy haszonjármű ütközött, a sérültek között van egy hétéves gyermek is. 

A terepjáró beleszaladt egy fát szállító szekérbe, a sofőr megpróbálta visszarántani a kormányt, azonban az autó lesodródott az úttestről és nekicsapódott egy ott parkoló mezőgazdasági járműnek. Az ütközés következtében az autó felborult. Az terepjáróban utazott mind a hat sérült, a szekér irányítójának nem esett baja.

A rendőrségi vizsgálatok eddigi eredményei szerint a balesetben a szekeres a hibás, mivel ittas állapotban ült a bakra, ugyanakkor nem világította ki megfelelően a járművét. A terepjáró sofőrje nem követett el szabálysértést, az autóban sem utaztak túl sokan, ugyanis a jármű hétszemélyes – közölte a Maszollal Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő.

A balesethez négy mentőautó, három asszisztenssel és egy orvossal, sietett ki Csíkszeredából. A helyszínre érkezett továbbá a csíkszeredai tűzoltóság egy autója, valamint a csíkszentdomokosi önkéntes tűzoltóalakulat, továbbá Gyergyószentmiklósról egy műszaki mentő is a kiszállt a helyszínre. A sérülteket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították.

Az egyik áldozat nagyon súlyos állapotban van

Dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője a Maszolnak elmondta, hogy az autó utasai közül hárman szereztek súlyosabb sérülést. Egyiküket eszméletlen állapotban szállították be a kórházba, koponyasérülést szenvedett, és mesterséges lélegeztetésre szorult. Egy másik utasnak súlyos hátgerincsérülése van, míg a harmadiknak mellkassérülése.

A könnyebben sérült két felnőttnek és a gyermeknek a végtagjaik sebesültek meg, egyikük csigolyafájásra panaszkodott, a másikuknak valószínűleg a lépe szakadt le, míg a gyermeknek orrvérzése volt. Péter Szilárd kiemelte, hogy egyik beteg sincs olyan állapotban, hogy magasabb besorolású kórházba kellene átszállítani őket, mindegyiküket el tudják látni Csíkszeredában.

FRISSÍTÉS: A készenléti felügyelőség fotókat tett közzé hétfőn a balesetről.








EZT OLVASTA MÁR?

X