Felnőtteket is kihallgatnak a tömbháztetőről lezuhant lány ügyében


-A A+

Három felnőttet, köztük egy tanárt is kihallgatnak az ügyészek annak a lánynak a halála ügyében, aki Nagyszebenben szelfizés közben lezuhant egy tömbházról - közölte hétfőn Ion Veştemean, a Szeben megyei törvényszéki ügyészség főügyésze.

A rendőrség már kihallgatta azt a hét kiskorút, akik a 15 éves lánnyal együtt készítettek fotókat, amikor megtörtént a tragédia. "Az első jelek arra utalnak, hogy nyolc kiskorú és három felnőtt volt jelen, de az még kérdéses, hogy végig ottmaradtak-e. (...) Együtt mentek oda. A három felnőttet a későbbiekben hallgatjuk ki. Egy tanár is van köztük” - mondta Veştemean.

Az iskola, amelynek a szerencsétlenül járt lány tanulója volt, sajtóközleményében azt írja: az oktatási intézmény egyetlen tanárának sincs köze a történtekhez.

Denisa Voilan kedden, március 15-én este halt meg, miközben más gyerekek társaságában szelfiket készített egy kilencemeletes tömbház tetején. A lány volt az egyetlen közülük, aki felmerészkedett a mellvédre rögzített korlátra, amely leszakadt, a diák pedig a mélybe zuhant.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében indított eljárást, egyelőre konkrét gyanúsított nélkül.








EZT OLVASTA MÁR?

X