Felújítják a prágai Óvárosi városháza tornyát, néhány hónapra eltűnik az Orloj is


-A A+

Prágában a héten megkezdődött az Óvárosi városháza tornyának felújítása. A mintegy másfél évre tervezett munkálatok során néhány hónapra eltűnik a híres csillagászati óra, az Orloj is, amely a cseh főváros egyik legfőbb idegenforgalmi látványossága.

„A rekonstrukció első szakasza az Orlojt nem érinti, az rendesen működni fog" - közölte Barbora Hrubá, a Prague City Tourism idegenforgalmi iroda szóvivője. Azokban a hónapokban, amikor a csillagászati órát fogják javítani, a városi illetékesek a tervek szerint az Orlojt eltakaró állványra történő videóvetítésekkel próbálják meg visszaadni a varázslatos hangulatot.

Az Óvárosi városháza tornyát legutóbb a múlt század nyolcvanas éveiben újították fel. A tornyot, amely Prága egyik leglátogatottabb műemléke, évente mintegy 700 ezer ember keresi fel. A torony felső karzatáról gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, különösen a történelmi központra. A mostani felújítás költségeit 46 millió koronára tervezték. 

A híres csillagászati óra javítását 2018 első felére tervezik. Szakértők szerint azonban számolni kell azzal, hogy a javítások elhúzódhatnak. Petr Skála, az Orloj jelenlegi órásmestere és kezelője szerint a megnyitás legutolsó lehetséges napja már előre adva van: 2018. október 28., Csehszlovákia megalakulásának századik évfordulója. 

A prágai Óvárosi városházát 1338-ban alapították, és több összevont épületből áll. A neogótikus szárnyat a 2. világháborúban bombatalálat érte, ezért le kellett bontani. Az épületegyüttes kiegészítésére az utóbbi évtizedekben több pályázatot is kiírtak, de eddig egyik sem volt sikeres, illetve egyetlen elképzelést sem valósították meg. Jelenleg ezen a területen park van. 

Az óvárosi városháza tornyának külső falán elhelyezett csillagászati óra, az Orloj első változata 1410-ben készült, de szerkezetét azóta többször is tökéletesítették az évszázadok során. A pontos idő mellett a napokat, hónapokat, a Hold és a Nap fázisait is mutatja a 15. század elején Kadani Mikulás órásmester és Jan Sindel csillagász által készített szerkezet. Az órát később Hanus mester tökéletesítette, akit a városi tanácsnokok a legenda szerint megvakíttattak, hogy másnak ne tudjon hasonlót készíteni. Az alkotó bosszúból állítólag leállította a szerkezetet. 

Az óramű háromnegyede ma is eredeti, csupán kisebb részét cserélték ki 150 évvel ezelőtt korszerűbb darabokra. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X