Faépületek, mezőgazdasági gépek égtek le Csíkmindszenten
Egy istálló, egy raktár és egy műhely is leégett szombat éjszaka a Hargita megyei Csíkszentlélek községhez tartozó Csíkmindszenten.
A Hargita Megyei Olt Készenléti Felügyelőséget éjszaka fél 3 körül riasztották a tűzesethez, ahová két tűzoltóautós egység, 11 tűzoltóval érkezett ki, hogy felvegye a harcot a lángokkal.
Amikor a helyszínre értek, már égett mind a három cseréppel fedett faépület, amelyeknek alapterülete összesen 170 négyzetméter volt. A hivatásos tűzoltókat a csíkszentléleki önkéntes alakulat is segítette, így hajnali 5 órára sikerült teljesen eloltani a lángokat. Az épületeken és a bennük található javakon kívül, kigyulladt egy utánfutó, egy kombájn, illetve számos más elektronikai eszköz.
A tűz egyébként átterjedt egy szomszédos, raktárnak használt faépületre is, amelynek a fala mintegy 4 négyzetméteren égett meg, illetve a bent található tűzifából is elégett fél köbméter.
A tüzet feltehetően egy régi vezetékben történt rövidzárlat okozta, és lángok hozzávetőleg 200 ezer lej értékű kárt okoztak. A tűzoltók közbelépésének köszönhetően 8 háziállat életét sikerült megmenteni, ugyanakkor mintegy 600 ezer lejre teszik a tűztől megmenekített javak értékét.
- 35908 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35910 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35911 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35912 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35913 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35913 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni