Megölte testvérét egy csíkszeredai férfi


-A A+

FRISSÍTVE: Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték szombat délután azt a csíkszeredai férfit, aki pénteken délután megölte az öccsét – tudtuk meg Fábián Orsolya törvényszéki ügyésztől.

Családon belüli nézeteltérés miatt egy 49 éves csíkszeredai férfi több késszúrással halálosan megsebesítette a 47 éves öccsét pénteken délután. A bűnelkövetőt már aznap este őrizetbe vették – erősítette meg a Maszolnak az ügyet vizsgáló Fábián Orsolya törvényszéki ügyész.

A Hargita utcai tömbházlakásban történt összetűzés eredményeként a férfi a testvére létfontosságú ereit vágta el, az ügyész tájékoztatása szerint több késszúrással. Fábián Orsolya elmondta, a gyanúsított előzetes letartóztatását kérik szombaton a Hargita Megyei Törvényszéktől.

„A kollégáink az orvosos mentővel vonultak ki a helyszínre, és a szolgálatot teljesítő orvossal tudatta, hogy kiérkezésükkor a test csurom vér volt.  A fején és a lábán voltak sérülések, a combján sebesítette meg halálosan, ugyanis a femorális főütőeret vágta el. Ennek következtében vérzett el az áldozat” – nyilatkozta a Maszolnak dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója. A mentő újraélesztéshez vonult ki, de akkor már nem voltak életjelei az áldozatnak.

A székelyhon.ro portál értesülései szerint a gyilkos – tettének elkövetése után – a város utcáin bolyongott a véres ruháiban. A járókelőknek szúrt szemet, ők értesítették a rendőrséget. A férfi nem tanúsított ellenállást akkor, amikor elfogták.

FRISSÍTÉS: A Hargita Megyei Törvényszék szombat délután előzetes letartóztatásba helyezte a szándékos emberöléssel gyanúsított férfit – tájékoztatta a Maszol Fábián Orsolya. A törvényszéki ügyész elmondta, folytatják a nyomozást az ügy részleteinek tisztázásáért. A gyanúsított a kényszerintézkedésról szóló tárgyaláson nem tett vallomást. Az előzetes letartóztatása ellen fellebezhet.








EZT OLVASTA MÁR?

X