Botrányosan temettek el egy idős házaspárt Dolj megyében


-A A+

Exkavátorral ástak nekik gödröt, és koporsó, illetve egyházi szertartás nélkül, celofánba burkolva temettek el egy idős házaspárt egy Dolj megyei községben. A rendőrség vizsgálódik az ügyben.

A román sajtó beszámolói szerint az eset szombaton történt a Dobrești nevű településen. A halott házaspárra egy szomszéd talált rá, akinek gyanús volt, hogy jó ide nem észlelt mozgást a házukban. Az illető kihívta a mentőket és kiérkeztek a kriminológusok is. A szakértők megállapították, hogy a 83 éves nő és a 75 éves férfi természetes halállal halt meg, majd távoztak.

Ekkor lépett a színre a polgármester, aki közölte, hogy az idős házaspárt „sürgősségi eljárással” el kell hantolni. Mihail Țiulescu ezt azzal indokolta, hogy a holttesteik már oszlásnak indultak, és „fennállt a veszélye különböző vírusok terjedésének”. Azzal is érvelt, hogy tudomása szerint a házaspárnak rokonai nincsenek, így a helyhatóságok kötelesek intézkedni a temetésükről.

Így a polgármester utasítására egy exkavátor markolókanalába helyezve a temető széléig szállították el a két holttestet. Itt az erőgéppel egy gödröt ástak számukra. Temetési szertartás nem volt, az idős házaspárt celofánba csomagolva hantolták el, hogy „ne terjedjenek a vírusok”.

Az eset sokkolta a helyi közösséget, és a rendőrség érdeklődését is felkeltette. Amelia Barbu, a Dolj megyei rendőrség szóvivője az adevarul.ro-nak elmondta, holttestek meggyalázásának gyanújával vizsgálatot indítottak az ügyben. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X