Balesetben meghalt Szántó Lóránd, a kolozsvári Funkorporation basszusgitárosa


-A A+

Halálra gázolta egy teherautó szombat reggel Feketetón a kolozsvári FUNKorporation zenekar 28 éves basszusgitárosát, Szántó Lórándot.

Az együttes egy nagyváradi fellépésről tért haza. A feketetói polgármesteri hivatal előtti parkolóban megálltak és kiszálltak a mikrobuszukból, vélhetően azért, hogy kinyújtóztathassák végtagjaikat. Ekkor egy nagy sebességgel érkező kisteherautó lesodródott az úttestről, és elgázolta a zenekar két tagját.

A ziarulclujean.ro beszámolója szerint Szántó Lórándot hatalmas erejű ütés érte, a helyszínen életét vesztette a balesetben. Egy 24 éves zenésztársa is megsérült, de nem életveszélyesen. Az eddigi információk szerint a Gorj megyei rendszámú kamion 48 éves sofőrje elaludhatott a kormánynál, így történt a tragédia. Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

„Hatalmas fájdalommal közöljük, hogy 2017 május 20-án, szeretett basszusgitárosunk, Szántó Lóránd tragikus közúti balesetben elhunyt. Nincsenek szavak...” – olvasható az együttes Facebook-oldalán.

A popsuli.ro szerint a Funkorporation együttes 2011-ben alakult Kolozsváron. 2012 májusában megnyerték a Médiabefutó ének-zene kategória fődíját, novemberben lettek a TIMAF (Transilvania International Art and Music Festival) fődíjasai és decemberben már a Heaven Street Seven előzenekaraként láthatta őket a közönség. 








EZT OLVASTA MÁR?

X