Huszonegy év után fogták el a romániai gyilkost


-A A+

Letartóztatták azt a romániai férfit, akit egy 1996-ban Kiskunfélegyházán elkövetett emberöléssel gyanúsítanak – tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész pénteken az MTI-t.

Nánási László közleményében azt írta, a gyanú szerint 1996 szeptemberében az akkor 19 éves férfi és szintén romániai – azóta elhunyt – társa Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában több késszúrással megölt egy 37 éves férfit, és az ingatlanból arany ékszereket, valamint egy videomagnót vitt el.

A technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően a helyszínen huszonegy éve rögzített DNS-minták alapján a rendőrök nemrégiben azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 40 éves román állampolgárt.

A férfit európai elfogatóparancs alapján idén márciusban, Spanyolországban fogták el, és kedden adták át a magyar hatóságoknak. A nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsított férfit a Kecskeméti Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.








EZT OLVASTA MÁR?

X