Letartóztattak egy korrupcióval gyanúsított orvost Hargita megyében


-A A+

Tetten értek Gyergyószentmiklóson egy betegnyudíjazási kérelmeket elbíráló orvosszakértőt, amint csúszópénzt fogadott el az egyik páciensétől, hogy jóváhagyja az iratcsomóját. A férfit letartóztatták.

Hétfői közleménye szerint a tettenérést a Belügyminisztérium Korrupcióellenes Igazgatósága (DGA) szervezte pénteken. Az orvost egy nappal korábban jelentették fel. A panaszos állítása szerint a gyanúsított 2015-ben és 2016-ban is csak egy bizonyos összeg ellenében hagyta jóvá betegnyugdíja meghosszabbítását. A feljelentő hozzáfűzte: másoktól is hallotta, hogy hasonlóan kellett eljárniuk az illető orvossal.

A tettenérés előtt a feljelentő kétszáz lejt adott át az orvosnak a gyergyószentmiklósi rendelőjében. A DGA a házkutatás során ennél jóval nagyobb összeget, 14 350 lejt, valamint 250 eurót talált az orvosi rendelőben, amely feltételezhetően hasonló módon került a gyanúsított birtokába.

A kabinetben talált bankjegyek között volt azt a két megjelölt százlejes bankjegy is, amelyeket a feljelentő adott korábban az orvosnak. Az ügyészek feltételezései szerint hozzávetőleg száz személy járt az orvos gyergyószentmiklósi rendelőjében aznap, tehát az ott talált pénzösszeg mind a betegektől származik.

A rajtaütés után az orvost 24 órás előzetes őrizetbe vették a Hargita megyei rendőr-felügyelőség csíkszeredai székhelyén, a Hargita Megyei Bíróság pedig elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását.  A vizsgálat jelenleg is folyik az ügyben.








EZT OLVASTA MÁR?

X