Megkéseltek két székelyudvarhelyi fiatalt Agyagfalván


-A A+

Késeléssel végződött három fiatal konfliktusa hétfőn este Agyagfalván. Egy székelyudvarhelyi fiú kórházba került, az újszékelyi késelő egyelőre szabadlábon van.

A Hargita megyei rendőrség szóvivőjétől, Gheorghe Filiptől megtudtuk, hogy az összetűzés információi szerint egy féltékenységi ügyből indult ki, és tettlegességig fajult: a 19 éves újszékelyi fiatal bicskát rántott elő, és hason, illetve mellkason szúrta a 20 éves székelyudvarhelyi fiút, a szintén székelyudvarhelyi, 22 éves társát pedig a kezén sebesítette meg. Utóbbi azért sérült meg, mert meg akarta védeni a barátját.

Gheorghe Filip elmondta, a törvényszéki orvos első jelentése szerint egyik fiatal sem sérült meg súlyosan. Kiderült azonban, hogy az éjszaka folyamán a székelyudvarhelyi kórházban ápolt 20 éves fiú állapota súlyosbodott. Ezért elképzelhető, hogy a támadót őrizetbe veszik.

„A rendőrség testi sértés gyanújával indított vizsgálatot az újszékelyi támadó ellen. Ám tekintettel az egyik áldozat állapotára, a tettet súlyosbító következményekre, a nyomozást vezető ügyész elrendelheti az őrizetbe vételét” – magyarázta a rendőrségi szóvivő.








EZT OLVASTA MÁR?

X