Meglepő eredményeket hozott az a magyar nők szexuális életével kapcsolatos legfrisebb felmérés.
Pénzbírságra ítélt egy tízéves fiút egy törzsi bíróság Szindh pakisztáni tartomány egy településén, mert viszonya volt egy másik törzsbeli férjes nővel – közölte egy helyi rendőrtiszt kedden.
Az európaiak vezető nélküli járművekhez, autonóm drónokhoz és más robotokhoz való viszonyát vizsgáló felmérés készült.
Korábban megmutattuk, milyen ruhadarabokat érdemes vásárolni, ha egy reggel arra ébredünk, hogy román nacionalisták lettünk. Most a magyar nacionalisták öltözökére fókuszálunk. A válogatáskor figyelembe vettük az egészséges patriotizmus és gyűlölködő nacionalizmus közötti különbségeket.
Három centiméterrel délnyugat felé mozdította el az április 25-i 7,8-as erősségű nepáli földrengés a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet – közölte a kínai földméréstani, térképészeti és geoinformációs hivatal.
Magyar elnöknő vezeti a világ legintelligensebb embereit összefogó, világszerte mintegy 130 ezer tagot számláló nemzetközi Mensa szervezetet júliustól. Balanyi Bibiána megválasztása fantasztikus siker; erős mezőnyben, a magyarországinál sokkal nagyobb taglétszámmal működő nemzeti egyesületek jelöltjeivel szemben diadalmaskodott, derül ki az MTI-nek eljuttatott közleményből.
A Philae vasárnap este újabb üzenetet küldött a Rosettának, amely ezt továbbította a Föld felé.
Közel 140 évre volt szüksége a francia postának ahhoz, hogy eljuttasson egy levelet a címzetthez.
Elutasította a brit legfelső bíróság egy nő azon kérését, hogy halott lánya lefagyasztott petesejtjeit felhasználva szülhesse meg saját unokáját: az indoklás szerint nem egyértelmű, hogy a lány akarta-e a procedúrát.
A 33 éves édesanya, Magdolna svéd hercegnő és gyermeke jól van. A kisfiú, aki a hatodik helyen áll a svéd trónutódlási sorban, hétfő koradélután jött a világra. A palota egyelőre nem hozta nyilvánosságra az új királyi sarj nevét.
A Twitter bejelentette, hogy a direkt üzenetek esetében július elsejétől már nem lesz hatályban az eddigi 140 karakteres korlát.
A Magyarország szépe vasárnapi döntőjéig minden nap megismerkedhetnek két-két versenyzővel a hirado.hu-n. Eddig 12 lány vallott arról, miért jelentkezett a versenyre.
A Dubai360 Facebook-csatorna készítette el az első 8K felbontású, azaz 7680 x 4320 pixeles, és 3D-s videót a YouTube-n.
Összefüggés lehet az elhízás rohamos terjedése és a férfiak körében gyakoribbá váló mellrákos esetek között - erre a következtetésre jutottak a Leeds-i Egyetem kutatói, akik tanulmányukat a BMC Medicine online orvostudományi folyóiratban tették közzé.
Ideiglenesen külön sávot festettek fel a belga Antwerpen belvárosában a séta közben sms-t vagy okostelefonon más szöveges üzeneteket író gyalogosok számára, így kevesebb eséllyel ütközhetnek másoknak, ritkábban kerülhetnek veszélybe figyelmetlenségük miatt - írja a BBC.
Egymás után két tizenéves fiatalt is cápatámadás ért vasárnap az Egyesült Államok keleti partjainál, az észak-karolinai Oak Island üdülőhelynél.
Ismét változtatott a Facebook azon az algoritmuson, amelyik eldönti, az ismerőseink és a lájkolt oldalak által közzétett megosztások közül melyik kerüljön elénk – írja a Hvg.hu.
Esküvői "örömlövéssel" véletlenül agyonlőttek egy nőt Észak-Franciaországban a hét végén. A baleset Marly városában történt.
Kifogyott a benzin az autójából, emiatt bukott le Ausztriában egy román embercsempész, aki közel-keleti menekülteket szállított - közölte szombaton a helyi rendőrség.