Üzenetet küldött az üstökösről a Philae


-A A+

A 67P/Csurjumov−Geraszimenko-üstökös körül keringő Rosetta űrszonda leszállóegysége, a Philae vasárnap este újabb üzenetet küldött a Rosettának, amely ezt továbbította a Föld felé.

A leszállóegység, amellyel november 15-én veszett el a kapcsolat, miután az akkumulátorai lemerültek, először június szombaton jelentkezett, akkor korábbi adatokat közvetített.

A legutóbbi adás során a kapcsolat ugyan kevésbé volt stabil, mint az első alkalommal, de a Philae ezúttal már élő adatokat továbbított, vagyis arról az állapotról számolt be, amelyben éppen volt – írja az ipon.hu.

A landolóegység meglepően jó állapotban van, és készen áll arra, hogy tovább folytassa küldetését, ugyanakkor sokkal jobban áll energiával, mint az várható volt. Ha sikerül hosszabb ideig fennálló, stabil kapcsolatot létrehozni a Philaevel, a landolóegységen helyet kapott 10 tudományos műszer megkaphatja legfrissebb utasításait, és belevághat a munkába.

Az üstökösmag jelenleg 214 millió kilométerre van a Naptól, és 303 millió kilométerre a Földtől, így a rádiójelek közel 17 percet utaznak egy-egy irányba a földi irányítók és az űreszközök között.

A Rosetta és a Philae kutatócsapatának tagjai egyetértenek abban, hogy ha sikerül újra beüzemelni a landolóegység műszereit, még a vártnál szerencsésebben is elsülhet a küldetés: akár a két hónap múlva esedékes napközelség idejéig, az alatt és még utána is működőképes maradhat, és testközelből figyelheti meg, hogyan viselkedik az égitest legnagyobb aktivitása idején.








EZT OLVASTA MÁR?

X