Sikeresen landolt az űrszonda az üstökös felszínén


-A A+

Az Európai Űrügynökség Rosetta-küldetése történelmet írt: sikeresen landolt egy üstökös felszínén. A leszállóegység sikeresen elérte a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínét. Az égitest jelenleg 500 millió kilométerre van a Földtől.

„A Philae a felszínen van és kommunikál velünk” – jelentették be a darmstadti irányítóközpontban. Jean-Jacques Dordain, az Európai Űrügynökség főigazgatója az eredményeket méltatva hangsúlyozta, hogy nemzetközi együttműködésben, csapatmunkában valósították meg a nagyszabású projekt célját: az emberiség történetében elsőként állítottak űrszondát pályára egy üstökös köré, majd leszállóegységet küldtek annak felszínére.

A szakemberek közölték, hogy a leszállóegység mintegy négy centiméterre süllyedt az üstökös felszínébe, mivel szigonyai "nem lőttek ki" a tervek szerint. A nagyjából ötször három kilométeres üstökösön igen csekély a gravitáció, ezért a mintegy 100 kilogramm súlyú, doboz formájú leszállóegység csak úgy tud szilárdan állni rajta, ha két szigonyt lőnek a talajba. A szakemberek hamarosan döntenek arról, megpróbálják-e ismét a szigonyok kilövését.

A szakemberek a nap folyamán jelentették be, hogy az indulás előtti éjszaka elromlott a leszállóegység visszapattanást gátló rendszere, de már akkor jelezték, hogy ez nem lesz akadálya a sikeres landolásnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X