Embert öltek a méhek Iași megyében


-A A+

Egy 49 éves férfi meghalt, 40 éves testvére pedig súlyos állapotban került kórházba miután megtámadta őket egy méhraj.

Az eset hétfőn délután történt a Iași megyei Movileni település mellett. A két férfi és az áldozat két kisgyereke egy szekéren haladtak át egy napraforgómezőn, amikor megtámadta őket egy hatalmas méhraj. A rovarok előbb a két lóra csaptak le – számolt be a bzi.ro.

A 49 éves férfit akkor csípték halálra a méhek, amikor megpróbálta kiszabadítani a lovakat a hámból – mondta el a sajtónak a kórházi ágyáról a testvére. „A bátyám azt kiáltotta, hogy meneküljünk. Én fogtam a két gyereket, és elkezdtünk futni. A méhek az egyik lovat is elpusztították” – mesélte Florin Nenica.

Amikor a mentősök a helyszínre érkeztek, előbb meg kellett várniuk, hogy a méhraj elrepüljön, csak utána tudták megvizsgálni a földön fekvő 49 éves férfit. Ekkor már azonban csak a halál beálltát tudták megállapítani, több ezer rovarcsípés volt a testén.

A rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben, kihallgatták nnak a cégnek a képviselőit is, amely a kaptárakat a tragédia helyszínének közelében elhelyezte.








EZT OLVASTA MÁR?

X