Csúnyán átverte Donald Trumpot a japán first lady


-A A+

Érdekes részletek derültek ki a G20-as országcsoport hamburgi csúcstalálkozóját lezáró vacsoráról, ahol Donald Trump és Vlagyimir Putyin egy órán keresztül „bizalmasan” beszélgetett egymással.

Az amerikai elnök a The New York Times-nak adott interjút, a riporter pedig rákérdezett az orosz elnökkel való vacsorabeszélgetésre. Trump azt mondta, azért ült át feleségéhez – aki Putyin mellett ült –, mert az asztalszomszédja, a japán first lady, nem beszél angolul. Az amerikai elnök szerint Akie Abe, a japán miniszterelnök felesége még köszönni sem tud angolul, ennek ellenére nagyon kellemes telt a vacsora, s a társalgást megkönnyítette a japán fordító.

Úgy tűnik, a japán first lady csak meg akarta úszni a csevegést az amerikai elnökkel, ezért tetette, hogy nem beszél angolul, hiszen tanulmányait egy nemzetközi magániskolában végezte, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az angol nyelv tanítására. Trump állításait a közösségi médiát elárasztó videó is cáfolja, amelyen a japán elnök felesége akcentussal ugyan, de folyékonyan beszél angolul. 








EZT OLVASTA MÁR?

X