Azonosították a Csíkszenttamásnál öngyilkosságot elkövető férfit
A 60 éves csíkkarcfalvi G. M. az a férfi, akinek pénteken levágta a fejét egy vonat a csíkszenttamási vasúti megállóhely közelében – tudtuk meg szombaton a Hargita megyei rendőrség helyettes szóvivőjétől.
Incze Miklós elmondta: az eddigi vizsgálatok szerint a férfi öngyilkos lett. A sínekre helyezte a fejét, amikor látott egy vonatot közeledni, így vetett véget az életének. Búcsúlevelet nem hagyott hátra – tette hozzá a szóvivő.
A halálesetről beszámoló pénteki hírünk közlése után egy csíkkszenttamási nő a Facebook-oldalunkon felháborodva számolt be arról, hogy a csonka holttestet még csak le sem takarták a rendőrök, és az érkező vonatokról leszálló utasok elborzadtak a látványon.
„Mi a fenéért nem lehetett elvinni a fejet? Bárki láthatta, gyerekek is. (…) Haza kellett küldenem az unokatestvéremet, hogy ne lássa. (…) Ez a látvány tényleg szörnyű volt, istenem!” – írta a csíkszenttamási olvasónk.
Incze Miklós kérdésünkre elmondta, a holttestet nem is volt szabad elmozdítani a helyéről a gyilkossági szakértő érkezéséig. Ugyanakkor elég sokat kellett várni a Csíkszeredából kihívott halottszállító autóra is. „A holttest körülbelül két órát maradt a helyszínen, amíg elszállították” – mondta a rendőrségi szóvivő.
- 35869 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35871 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35871 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35872 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35874 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35874 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni