Halálos balesetet okozott egy romániai fiatal az M5-ös autópályán
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak egy romániai fiatalembert, aki halálos balesetet okozott a magyarországi M5-ös autópályán.
Az M5-ös autópálya belső sávjában Szeged felé közlekedett szombaton egy 21 éves román állampolgárságú férfi az általa vezetett osztrák rendszámú Opel Astra típusú személygépjárművel – írja a police.hu.
Haladása során a 118-as kilométernél eddig tisztázatlan okok miatt autójával jobb irányba sodródni kezdett, ahol nekiütközött a külső sávban közlekedő - 36 éves német nő által vezetett -, német rendszámú Audi A6-os bal oldalának.
Az ütközést követően mindkét jármű balra sodródott és a szalagkorlátnak ütközött. Az Audiban jobb hátul utazó 39 éves német férfi a helyszínen életét vesztette. A jelenlegi adatok szerint az elhunyt előtt ülő 17 éves német lány súlyos, míg az autóban utazó további három személy könnyű sérülést szenvedett.
Az Opel sofőrje és utasa szintén nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtek. A baleset körülményeit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni