A nagy meleg miatt „kimenőt” kaptak a bécsi belvárosban közlekedő fiakerek lovai
„Kimenőt” kaptak a bécsi belvárosban közlekedő fiakerek lovai a fővárosban kedden mért nagy meleg miatt. Amennyiben a héten újra 35 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála Bécsben, úgy a lovakat ismét az istállókban helyezik el.
Egy tavaly meghozott szabályzás értelmében a bécsi Szent István téren (Stephansplatz) és a Hofburgnál lévő Michaelerplatzon lévő fogatok lovait már kedden délután visszavitték a hűvösebb istállókba. A szolgáltatást ideiglenesen leállították és a bécsi közlekedésért felelős osztály is ellenőrizte az új szabályzat betartását.
Ulli Sima az állatok védelméért felelős városi illetékes arról adott tájékoztatást, hogy harminc fok felett rendszeresen ellenőrzik a lovak egészségi állapotát, a fiakerek összes állomásánál friss vizet és árnyékos helyet biztosítanak.
A Négy Mancs állatvédő alapítvány egyik ausztriai illetékese a Kurier című lapnak elmondta: javasolják, hogy a lovakat a következő napokban ne is engedjék ki az istállóból, függetlenül attól, hogy 35 fok felett van-e a hőmérséklet, vagy sem.
A szociáldemokrata és zöldpárti városvezetés tavaly arról is döntött, hogy a lovakat csak minden második nap „dolgoztathatják", és a jövőben naponta egy órával kevesebbet, délelőtt 11-től este 10 óráig húzhatják a konflisokat. Továbbá a kocsisoknak az egyes utak előtt rendszeresen kell dokumentálniuk, hogy menetkészek, és ellenőrizniük kell a lovak egészségi állapotát.
Bécsben 28 fiakervállalkozás működik, amelyek összesen nagyjából négyszáz lovat tartanak. A lovak védelmében meghozott új szabályzás betartását a város közlekedésigazgatási osztálya és a rendőrség közösen ellenőrzi. A szabály áthágása 140 és 3500 euró közötti büntetést vonhat maga után.
Az előrejelzések szerint a hétvége környékén Ausztria keleti részén akár 38-40 fok is lehet majd.
- 35869 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35871 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35871 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35872 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35874 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35874 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni