Először beszélt súlyos betegségéről a Rolling Stones gitárosa


-A A+

„Átkozott szerencsém van, valójában már nem is lenne szabadna itt lennem” – fogalmazott a Mail on Sunday-nek adott vasárnapi interjúban Ronnie Wood, a Rolling Stones 70 éves gitárosa.

A zenésznél májusban tüdőrákot diagnosztizáltak, tüdeje egy részét el kellett távolítani, ám egyelőre megnyerte a harcot a betegség ellen. Háromhavonta vissza kell mennie kontrollra.

Wood turnéjának indulása előtt, májusban vett részt rutinvizsgálaton, ott merült fel a tüdőrák gyanúja. „Őszintén szólva nem lepett meg” – tette hozzá a gitáros, aki hosszú éveken át volt láncdohányos. A vizsgálatok eredményére egy hetet kellett várnia.

Elmondása szint hirtelen minden bizonytalanná vált, a zenész már elképzelte a halálát. Végül olyan eredményeket kapott, melyek szerint a tüdőszövetben lévő daganat nem növekszik, ezután műtötték meg, az operáció sikerült. „Átkozott szerencsém van, valójában már nem is lenne szabad itt lennem. Megint igen komoly védelmi pénzt fizettem” – vélte Wood, aki 2012-ben még egy doboz cigarettával a kezében vett részt harmadik esküvőjén. Amikor azonban 2016-ban megszületett harmadik feleségével, Sally Humphreyszel közös gyermeke, felhagyott a cigarettával, a dorgokkal és az alkohollal.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X