FRISSÍTVE - Részletek derültek ki az anya és három gyermeke öngyilkosságáról


-A A+

FRISSÍTVE: Halálra gázolt négy személyt egy vonat a 800-as fővonalon Bukarest-Konstanca között, Brăneşti vasútállomásán - tájékoztat az Országos Rendőr-felügyelőség. Egy fiatal nő és három gyermeke vetette magát a szerelvény elé.

FRISSÍTÉS1: Első információk szerint a fiatal, 25 és 30 év közötti anyuka a vonat elé vetette magát a gyermekeivel együtt. Az öngyilkosságot azt is alátámasztja, hogy búcsúlevelet is találtak a helyszínen.

Az egyik mentős, Alis Grasu elmondta, a kiskorú lány, akit elsőként találtak meg, körülbelül tíz éves lehetett. A 112-es hívószámot 9 óra 27 perckor hívták. Egyelőre nem tudni, hogy a tíz év körüli lány a családhoz tartozott-e. A vonat mozdonyvezetője sokkos állapotba került. 

FRISSÍTÉS2:  Rendőrségi források a Mediafaxnak megerősítették, hogy megtalálták a nő búcsúlevelét a helyszínen, tehát öngyilkosság történhetett. A gyermekek életkora 2, 5 és 10 év volt. A 10 éves gyermek is a családhoz tartozott. Rendőrségi források szerint a nő állapotos volt. A közlekedés valamivel 12 óra előtt állt helyre a 800-as fővonalon.

FRISSÍTÉS3: Az Ilfov megyei törvényszéki ügyészség vizsgálja a tragédia körülményeit. Kihallgatták a mozdonyvezetőt, aki elmondta, hogy 160km/h-val száguldott a vonat, amikor elgázolta a családot. A férfi beszámolója szerint messziről látta a nőt és a gyermekeket a sínek közelében, hangjelzésekkel figyelmeztette őket a szerelvény közeledésére, de az ütközést nem tudta megelőzni.

"Láttam a nőt, amint kijön az erdőből a három gyermekével. Az egyik a karjában volt, a másik kettőt vonszolta magával. Nem törődött a figyelmeztető jelzésekkel, amikor a közelébe ért a vonat, a sínpár közé lépett a három kislánnyal" - nyilakozta a mozdonyvezető az Antena3-nak.

FRISSÍTÉS4: A családapa röviddel a tragédia után ért a helyszínre. Sírógörcsöt kapott, ezért a rendőrök kísérték el a helyszínről, és a mentősökre bízták - tájékoztat a România TV. Források szerint a fiatal feleség évekkel ezelőtt el szeretett volna válni a féltékeny férjétől, de aztán meggondolta magát. Az Observator.tv szerint az öngyilkos anyukát Alexandra Brăușteának hívták. A gyermekek mind kislányok voltak. 

FRISSÍTÉS5: Az ügyészség is megerősítette, hogy a 30 éves brănești-i nő egy búcsúlevelet hagyott hátra. A határidőnaplóból kitépett lapra vádhatósági források szerint mindössze annyit írt, hogy "elegem volt a szenvedésből". 

A nő anyja azt nyilatkozta a nyomozóknak, hogy a lánya depressziós volt, kétszer is beutalták korábban a pszichiátriára. Állapotát súlyosbította, hogy újra teherbe esett, és nem akarta a negyedik gyermekét világra hozni. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy nélkülöztek, a családfő keresetéből alig tudtak megélni. Még abortuszra sem volt pénzük – írja a News.ro

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X