Riporterként debütál Tóásó Előd a HírTV-ben


-A A+

A szovátai származású Tóásó Előd, aki hat évig ült egy bolíviai börtönben terrorizmus vádjával, majd 2015-ben tért vissza Magyarországra, a HírTV ősszel induló új riportsorozatának arca lesz, írja a Hvg.hu.

Tóásó Elődöt 2009-ben fogták el a bolíviai hatóságok, és azzal gyanúsították, hogy társaival merényletet tervezett Evo Morales elnök ellen. A rajtaütés során társait, Rózsa-Flores Eduárdót, Magyarosi Árpádot és Michael Dwyert megölték, őt és Mario Tadic-ot hat évig tartották fogva, majd 2015-ben vádalkuval szabadultak. Tóásó Előd a Batista Szeretetszolgálat segítségével szabadult, a szervezet munkatársával, Lukács Csaba korábban interjút adott a Maszolnak a témában.Tóásó Előd hazatérése után több közszereplést vállalt, a médiában is többször szerepelt, fellépett a Fábry Showban is. 

 A Hír Tv a Magyarországról kivándorolt emberekről szóló, új riportsorozatához szerződtette műsorvezetőnek Tóásót, aki országos ismertsége miatt ráirányíthatja a figyelmet az új műsorra, ugyanakkor a vezetőség szerint a téma sem idegen számára: „Ki más tudná nála jobban, milyen az, amikor honvágya van az embernek?” – kommentálta a hírt a Hvg.hu-nak Tarr Péter, a Hír Tv vezérigazgató-helyettese.

A 15 részes sorozatot már forgatják, ősszel lesz látható a csatornán.








EZT OLVASTA MÁR?

X