Öngyilkossággal fenyegetőzött egy férfi Nagyvárad főterén


-A A+

Felmászott a nagyváradi Fekete Sas palota tetejére, és öngyilkossággal fenyegetőzött egy férfi szerdán. Fél 1-kor végül lehozták a tetőről.

A helyszínen hamarosan megjelent a rendőrség, orvosok és tűzoltók, valamint a csendőrség. Fél 11 után még arról számolt be a heyi sajtó, hogy egy közvetítő felmászott a férfi mellé, hogy lebeszélje az ugrásról.

Az öngyilkosjelölt első kérése az volt, hogy távozzanak a tűzoltók az épület elől. Tudósítónk szerint lakásproblémák miatt mászott fel a Sas palotára.

FRISSÍTÉS: A férfit Richardnak hívják, egy üveg van a kezében, amiből gyakran iszik, és a nemi szervét is mutogatta már. Négy gyereke van, akiket egyedül nevel, és a helybéliek szerint attól tart, hogy elveszíti a lakását.

FRISSÍTÉS2: A férfi lánytestvére is a helyszínen van. Egy másik ismerőse elmondta, nem ez az első ilyen próbálkozás, korábban egy másik főtéri épületről próbált leugrani a férfi. Az is kiderült, hogy drog- és szerencsejátékfüggő.

FRISSÍTÉS3: A heyi rendőrök lehozták a férfit a tetőről, majd egy kórházba vitték, kivizsgálásra.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X